2011. június 21., kedd

5.fejezet - Készülődés

Sziasztok! Tudom hogy a múltkor azt ígértem, az 5 fejezet már Delenás lesz, hát ez nem jött össze 100%-ban. Igaz azért már most is csúszott bele egy kis – Elena részéről nem épp örömteli, de azért vicces dolog, de mégsem az amit ígértem. Sajnálom de nem akarom hirtelen összetömöríteni a dolgokat, mert arra törekszem hogy mindenkinek teljesen összeálljon a fanficem. Azért remélem ezt a „Készülődés” című fejezetet is elfogadjátok, és elolvassátok.
A másik amit már régebben el akartam mondani: hogy előfordulhat hogy sokan az első 1-2 fejezet után abbahagyjátok az olvasást, mert alig van benne Delena, de szeretném elmondani: hogy ez az első 5 fejezet csak a történet kibontakozása. Nem olyan fanficet szeretnék írni, amiben Damon és Elena már az első percben összejön, hanem azért szeretném hozni a sorozat hangulatát is. Tehát a terveim szerint lehet Damon és Elena közt boldog percekre számítani, hullámvölgyekre, és izgalmas akciókra ! Sajnálom, hogy ennyit írtam a fejezet előtt, de remélem elolvassátok…

  1. 5.fejezet - Készülődés
Elena szemszög
Reggel viszonylag nyugodtan ébredtem, ugyanis végre nem egy varjú ébresztett, és nem is Jeremy üvöltő zenéje; egyszerűen csak magamtól ébredezhettem. Az óra háromnegyed kilencet mutatott. Teljesen nyugodt voltam, és ennek örültem: végre nem volt bennem az a tegnap esti érzés. Tegnap este még gondolkodtam egy kicsit ezen a Stefan-Damon-én dolgon, és azt hiszem sikerült legyőznöm a bennem levő akadályokat. Végre nem éreztem magam bűnösnek a múltkori csók miatt, és azért sem hogy ma épp arra készülök hogy néhány hétre elmegyek Damonnal egy kis kirándulásra. A kirándulás! Tényleg! Hirtelen meg is feledkeztem róla.. Ennyit a nyugodt reggelemről.
Gyorsan felöltöztem, megmosakodtam, majd bekapcsoltam a laptopomat hogy keressek valami helyet ahová elmehetek Damonnal. Bonnie este még fel is hívott hogy elmondja, ne legyen túl közeli a hely ahová megyünk, de azért ne is menjünk el a Föld másik oldalára. A neten megnyitottam egy térképet, talán ez elsőre egész jó segítség lesz, mert át tudom nézni a „mégsem olyan közel lévő helyeket”. Már tegnap este megfordult a fejemben Jacksonville. Úgy gondoltam ez nem rossz ötlet, úgyhogy ma is ennek néztem utána elsőként. Nem is tettem semmiféle változtatást, Jacksonville lesz! Ide eljutunk autóval, és az utazási idő kb 5 és fél óra! ( Bár itt azt hiszem nem gondoltak bele a vámpírok vezetési módjába. Úgy talán nem lesz 5 óra.. ) Gyorsan levezettem magamban az utazással kapcsolatos teendőket, majd bementem a fürdőszobámba hogy Katherine-hez illően begöndörítsem a hajam. Utána beszaladtam Jeremy szobájába, hogy beszéljek vele. Fel voltam rá készülve hogy nekem kell majd kirángatnom az ágyából, de nagy meglepetésemre erre nem került sor. Nem értettem mi van vele, mert elég gyűrötten nézett ki, mint aki egyáltalán nem aludt semmit. Úgy voltam vele ez sokkal fontosabb, mint az én utazási dolgom, tehát inkább a faggatózással kezdtem.
-         Jeremy, mi a baj? Szörnyen nézel ki!
-         Szia Elena! Semmi különös nincsen. Kimennél? – mondta, vagyis inkább nyögte elég semlegesen.
-         Nem, Jeremy! Nem mennék ki. Légy szíves mondd el mi a baj!- parancsoltam rá határozottan, de közben mégis iszonyatosan aggódva.

Ezután mint egy 5 percig csak némán néztünk egymásra. Úgy tűnt, Jeremy valamin nagyon gondolkozik. Nem akartam megzavarni, mert reménykedtem hogy azon töri a fejét, hogy elárulja-e a baját vagy sem. Egyszer csak tett egy hirtelen bejelentést:
-         Szellemeket látok, Elena!
-         Mi? Szellemeket? Ez hogy lehet? Bonnie tudja? – özönlöttek belőlem a kérdések
-         Igen, tudja. A múltkor azért voltam olyan sokáig nála. Tudja hogy mitől van ez, és Emily-vel kell beszélnie. Ő elfogja mondani, hogy mit lehet tenni. De nem vészes, ami azt illeti már kezdem megszokni.
-         Kiket látsz? – kérdeztem visszafogottan
-         Legfőképp Annát és Vicky-t. – jelentette ki csendesen.  – Azt hiszem akarnak valamit tőlem. Valamiért soha nem szállnak le rólam, és a múltkor is John bácsiról beszéltek, meg Klausról, meg valami boszorkányokról..
-         Jeremy, szerintem valamilyen üzenetet akarnak átadni neked! Amíg nem tudod hogy mit, nehogy eltüntesd ezt a képességet.-  mondtam, és még magamon is meglepődtem. – elhiszem hogy zavarnak ezek a dolgok, engem is zavarnának és valószínűleg én is azon lennék hogy eltüntessem. De akkor is! Jeremy egyértelmű hogy át akarnak adni valamit!
-         Igazad lehet! – mondta csendes, elgondolkodva. – És te mit akartál? Miért jöttél be eredetileg? – kérdezte hirtelen témát változtatva
-         Ami azt illeti, nekem is van egy kis problémám … Damonnal.

Jeremy kérdőn nézett rám, szóval folytattam:
-         Klaus és egy boszorkány össze akarják zavarni Damon elméjét, hogy megöljön… engem.
-         Várj! Klaus miért akar téged megölni? – kérdezte hitetlenkedve
-         Hát elvileg, addig nem lehet örökre hibrid, amíg meg nem ölik a hasonmást. És úgy néz ki azt akarják, hogy Damon öljön meg engem. És hogy ezt a dolgot lelassítsuk el kellene mennem valahová Damonnal, ahol szépen kitisztul az agya, és elmondhatom Klaus terveit…
-         Értem! És mikor kell elutaznotok, és hová ?
-         Hát a legjobb lenne ha minél hamarabb elmennénk. Most választottam ki a helyet: Jacksonville!
-         Rendben. Szóval gondolom most azért jöttél hogy elmondd hogy mosogassak, takarítsak, ne hagyjak túl nagy rendetlenséget bla bla bla..
-         Igen, valahogy így – nevettem el magam
-         És persze, hogy vigyázz magadra! – mondtam komolyra fordítva a szót.
-         Ígérem, vigyázni fogok magamra! És persze te is vigyázz magadra! – jelentette ki kedvesen
-         Azt fogok! Köszönöm Jeremy. Akkor átmegyek Damonhoz, eljátszom hogy én vagyok Katherine…
-         Hé! Ne kísérjelek el? – szólt utánam
-         Jeremy!? Nem lenne fura ha Katherine-nek hirtelen lenne egy Elena öccsére hasonlító védelmezője? – mondtam nevetve
-         Háát..öhm.. igazad van. De…  ha már úgyis a hasonmások világában élünk, mért ne lehetne egy Jeremy  hasonmás is? – kérdezte tovább húzva a dolgot..
-         Rendben! Jól van, tudod mit: tisztában vagyok azzal hogy ez arra megy ki, hogy bebizonyítsd, neked is igazad van! Oké! Hát akkor az van.De köszönöm,  most nem kell az a hasonmás! – hangsúlyoztam színészkedve, de a végére teljesen elröhögtem.
-         Rendben, akkor menj – egyedül! – jelentette ki erőltettet sértődöttséggel a hangjában
-         Oké! Szia Jeremy

Miközben a Salvatore-ház felé közeledtem, lélekben készültem a Katherine színjátékomra. Úgy éreztem, még most is nagyon gyenge az előadásom,de lejárt az idő! Megérkeztem. Nem kopogtam az ajtón, egyenesen bementem-gondolom Katherine se tett volna mást. Majd megpróbáltam minél határozottabban haladni a nappali felé, ahol Damontól megszokottan egy pohár whiskyvel a kezében álldogált.
-         Helló Damon! – szólítottam meg
-         Helló Katherine! – mondta, tehát eddig bevette
-         Mit szólnál ha mi ketten egy-két hétre elmennénk egy kis kiruccanásra Jacksonville-be? – mondtam a ’ketten’ szócskát kiemelve.
-         Egy-két hét, Stefan nélkül? Nem hangzik rosszul! – mondta egy kicsit öntelten, de örültem hogy ennyire bevette.
-         Rendben, akkor készülődj! Délre visszajövök! És természetesen te vezetsz! – kacsintottam rá, majd elindultam az ajtó felé.
-         Rendben! Hé-hé, állj már meg! Hol marad a csók? Egy kicsit fura vagy ma.

Hirtelen minden megfagyott bennem! Már-már abban reménykedtem hogy sikerrel jártam, hogy túl vagyok az egyik legnehezebb lépésen, de erre nem számítottam. Csók? Ez tényleg teljesen kiment a fejemből. De most nem tehettem mást, meg kell tennem amit Katherine is tenne, máskülönben lebukok, és kitudja, lehet már ellenem uszították. Most ezzel nem kísérletezhetek, mert vagy megöl vagy nem. Gyorsan hátrafordultam, majd újra elkezdtem közeledni felé. Erre ő is közelebb jött, és megcsókolt. Az ő részéről szenvedélyes volt, az én részemről viszont nem éppen. De minden erőmmel azon voltam hogy úgy tűnjön én is élvezem. Mikor befejezte, furcsán nézett rám. Gondolom még így is feltűnt neki hogy valami más, de reménykedtem hogy nem veszi észre hogy Elena vagyok.
-         Sajnálom, Damon. Csak még van néhány fontos elintéznivalóm. Akkor délre jövök.
-         Rendben. Katherine?!- szólított meg, mintha akarna még mondani valamit, úgyhogy hátrafordultam. Nem kérdeztem vissza semmit,csak kérdőn ránéztem.
-         Semmi – mondta végül

Visszafordultam, és kiléptem az ajtón. Hát ez veszélyes volt. De túl vagyok rajta! Még ha furának is tartott, nem jött rá hogy Elena vagyok. Gyorsan elindultam hazafelé, mert már csak 1 órám maradt, de még neki sem álltam a pakolásnak. Gyerekes izgalom bujkált bennem, de közben tényleg féltem is mert nem tudtam hogy Damon most mennyire utál engem, mint Elenát. Abban bíztam hogy már csak egy rövid ideig kell Katherine-t játszanom, és utána mindent elmondhatok neki őszintén, mint Elena – Damonnak. De azt hiszem, erre még várhatok egy kicsit…

Tehát ennyi az 5. fejezet. Kérlek kommenteljetek: a fejezetről és a fejezet előtti mondandómról is.Köszönöm :)

6 megjegyzés:

  1. Szia, Annie!
    OMG! Ez... hú... és a vége. Bocsi, ha most nagyon nem vagyok értelmes, de annyira jó volt! Szerintem is kell ez a bevezető. Én soha nem voltam jó ebben... Mindig a közepébe akarok belevágni. De neked sikerül szépen felvezetned a történetet. Szerintem ennyi mindenképpen kell! Nagyon jó volt! Még jó, hogy elolvastam. Amúgy, köszi, hogy szólsz a chatba! Mindenképpen írj továbbra is, mert ki fog menni a fejemből. Visszatérve a fejezetre, tényleg jó lett! Delena csók. *-* Csak így tovább, ügyes vagy! Izgatottan várom a következőt.
    Puszi. ♥ U

    VálaszTörlés
  2. sziia!
    ohh, már várom a pilanatot amikor Elena elgondolkozik ezen a Delena csókon, ráadásul még mennyi várható a "kiruccanáson"? nincs is jobb mint negyed 1-kor delena fanficet olvasni. Igen,. igazad van, be kell vezetni a történetet. Attól függetlenül kövi részben remélem meglesznek a delenás pillanatok. puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszett! És eszméletlenül izgatott vagyok már az út miatt!!!Biztos hogy "élvezni" fogják majd egymás társaságát:D
    Pussz!!

    VálaszTörlés
  4. Szia!Imádtam a részt és örülök a kiruccanásnak és a sok Delena jeletnek! :D

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a pozitív véleményeket :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Most olvastam el eddig a fanfic-et. Nagyon tetszik. Így kicsit furcsa, hogy már a 3. évadnak vége és igazából tudom a folytatást, de a te verziód is nagyon jó. Remélem még sok ilyen jó munkát láthatok tőled.

    VálaszTörlés