8. fejezet - 18 gyertya

Sziasztok! Megérkezett a 8. fejezet, ami jóval hosszabb lett az eddig megszokottnál. (Máskor word-ben 2-3 oldal, most pedig 5 oldalas lett.) Azt hiszem eddig ebben a fejezetben kerül a legközelebb egymáshoz Damon és Elena, és szerintem ez a fejezet a legérzelmesebb is. (Bár ez együtt jár azzal, hogy a legdelenásabb de mindegy :D )

Szóval ez már kizárólag a Delenásoknak ajánlot! :D

Jó olvasgatást, és legyetek szívesen kommentelni : )

UI: Figyeljetek a szemszögváltásokra !

Elena szemszög

Úgy döntöttem, a maradék órámat nem tanakodással fogom tölteni, hanem akkor hasznosabban. Végül is még sosem voltam Jacksonville-ben, sosem láttam ezt a helyet, akkor már elindulok egy kis városnézős sétára. Mikor kiléptem az ajtón, a délután forró levegője csapott meg. Próbáltam végig az árnyékos helyeken közlekedni, mert anélkül nem sokáig bírtam volna. A város rendkívül gyönyörű volt. Megláttam egy nagyon szép, árnyékos parkot a házak mögött, ahol érdekes módon alig-alig akadt néhány sétálgató ember. Kinéztem magamnak egy árnyékos helyet, ahol megpihenhetek egy kicsit, de ekkor valaki megszólalt mögöttem:

-         Helló szépségem! – szólított meg, és erre még vagy három ember nevetni kezdett. Gyorsan hátrafordultam, hogy megnézzem kik azok, reménykedtem hogy nem nekem szólnak, de ebben nem bízhattam túlzottan, mivel a parkban egyedül én voltam. Némán végigfürkésztem az embereket, és rettentően megijedtem mikor az egyik kezében egy kést láttam meg.

-         Nyugi! Nem kell félni … - és újabb nevetések.  Hirtelen elkezdtek felém közeledni, mire én annyira megijedtem hogy azt sem tudtam, mit tehetnék. Segítségért kezdtem ordibálni, mert elfutni már nem volt időm. Ekkor az a pasas, aki a kést is tartotta, még közelebb lépett hozzám, majd megragadta a kezem, és magához ölelt. Közben a csapat többi tagja tovább nevetett, én pedig rángatóztam, ordibáltam ahogy csak tudtam.

Damon szemszög

Beszálltam az autóba, és elindultam az állítólagos legjobb alkalmi ruhabolt felé. Szerettem volna kiválasztani a legszebb ruhát . A bolt csupa giccses volt, de ha már ilyen híres, csak lesz benne egy normális ruha is. Már vagy fél órája a ruhákat nézegettem (ami nem rám vall) közben pedig a mögöttem beszélgető nőket hallgattam. Rólam beszéltek: a két árus azon kezdett veszekedni hogy melyikük jöjjön ide segíteni nekem. Végül megegyeztek: az egyikük segít, a másiknál pedig kifizetem. Mikor odaért az egyik nő, ejtett egy mű mosolyt majd elkezdte a szokásos szöveget.

-         Miben segíthetek? A barátnőjének lesz?

-         Köszönöm boldogulok. Hát, igen neki. – mondtam.  A nő elkezdett giccses, szerintem ocsmány estélyiket mutogatni, hiába mondtam hogy boldogulok..

-         Köszönöm ezek nem tetszenek. Tiszta giccs az egész. – mondtam, majd láttam hogy a nő grimaszolt egyet, és feladta. Mérgesen odament a másik árushoz, és elkezdett szidni. De legalább rátaláltam a megfelelő ruhára. Hosszú, tört fehér színű, és szerintem tökéletesen illik Elenához.  Odasétáltam az árusokhoz, és megigéztem őket. Minek fizessek, ha van rá más megoldás is. Elindultam hazafelé, mikor meghallottam egy ismerős kiabálást. Elenáé az! Gyorsan befordultam a legközelebbi úton, és ott hagytam a kocsit.  Most rendkívül örültem a vámpírhallásnak.

Elena szemszög

-         Tudod, arra az esetre hoztam ezt a kést, ha nem fognád be most azonnal! – kiabált rám ingerültem, és a csuklómon végighúzta a kés élét. A fájdalomtól hirtelen felordítottam, és már sírtam is. Rettenetesen féltem. Abbahagytam a kapálózást, mert már azt gondoltam teljesen felesleges, bármit is tennék. Már a csapat összes tagja megfogott, és elkezdtek rángatni valahová. A félelemtől, és a fájdalomtól már alig voltam eszméletemnél. Ekkor egy ismerős hang szólalt meg fenyegetően a csapat mögül:

-         Én nem tenném! – mondta az ismerős hang fenyegetően. Már-már azt hittem képzelődőm, de ekkor a csapat is hátranézett, engem pedig már csak az az ember fogott, akinél a kés is volt, és ezt most fenyegetően elém tartotta.

Próbáltam megpillantani a megmentőmet, de egy darabig semmit sem láttam a csapat töbi tagja miatt. Bár tudtam ki jött el értem: Damon!

-         Tűnj már el innen szépfiú!- zólította meg a férfi, aki engem is fogott.

Erre Damon valóban eltűnt, és a többiek el is hitték, hogy sikerült elijeszteni, de én tudtam hogy még itt van, tudtam hogy nem engedi hogy bajom essen. Egyszer csak valaki fütyült a fa tetejéről, mire a csapat nem értette mire vélni a dolgot, én pedig a megkönnyebbüléstől elmosolyodtam. Ezt észrevette az a férfi is, aki engem is fogott, erre a kezét a nyakamhoz szorította, és alig kaptam levegőt.

-         Hol van? – ordítottak rám ingerülten.

-         Itt vagyok! – szólt közbe Damon, mire mindannyian hátrafordultak. – Most meg itt! – mondta újra, most a másik oldalról, és mikor a csapat is észhez tért Damon irányába fordultak.

-         Mi a fene? – hallottam az egyik férfi suttogását, mire Damon vámpírsebességgel befurakodott a csapat közé, úgy hogy nekik fél percig tartott mire észrevették, hogy ott van közöttük. Megveregette az  egyikőjük vállát, és hirtelen akkorát lökött rajta hogy az a több méterre levő fának csapódott. Ezt szintén megtette a maradék két férfival is, kivéve azzal, aki engem is fogva tartott.

-         Hiába, a szép fiúk is lehetnek erősek! – mondta arrogánsan, majd a kést tartó férfihoz szólt.

-         Te pedig engedd csak el! – szólt rá, mire a férfi még erősebben szorított meg.

-         Azt mondtam engedd el! – ordított rá Damon, és óvatosan kirángatott a férfi karjaiból, majd maga mögé állított.

-         A késsel pedig nem az ártatlanokat kellene ijesztgetni, hanem saját magát! – mondta Damon ingerülten, majd a férfi hasába vágta a kést.

Utána hozzám fordult, a karjaiba vett és elindult az autója felé. Én a gyengeségtől, a fájdalomtól, és legfőképp a sokktól megszólalni sem tudtam volna, nemhogy ellenkezni! Így hát engedtem Damonnak hogy cipeljen, majd amikor megkérdezte hogy jól vagyok-e, nem volt erőm válaszolni, és elaludtam, vagy elájultam. Magam sem tudom.

Következőnek már a házba tértem magamhoz, hideg vizes zsebkendőkkel a homlokomon. Lassan sikerült kinyitnom a szemem, mire Damon aggódó arcát láttam meg

-         Szia! – mondta megkönnyebbülten.

-         Köszönöm – suttogtam neki, mert egyenlőre nem volt erőm rendesen beszélni.

Néhány percre visszacsuktam a szemem, és próbáltam összeszedni az erőmet. Damon  felállt és kisétált a konyhába,én pedig gyorsan megnéztem a rettenetesen fájó csuklómat. Mikor megláttam a sok vért, hirtelen rosszul lettem, de gyorsan leküzdöttem, és én is kimentem a konyhába hogy kerressek valamilyen kötszert. Damon is meglátta a kezem, bár gondolom eddig is érezte. Megkerestem a kötszert, és visszasétáltam a nappaliba. Elkezdtem bontogatni a kötszert, mire Damon is visszajött a szobába.

-         Had segítsek – szólt határozottan, és mellém ült. Igazából nem várt választ, hanem a kezébe vette a kötszert, és egy nagy darabot csavart belőle. Mikor ránézett a kezemre, hirtelen elváltozott az arca, és megjelentek az erek rajta. Nem ijedtem meg, csak néztem az arcát, vártam hogy mi fog történni. Damon tovább nézte a kezem, és lassan közeledni kezdett felé, de ekkor pár centire a csuklómtól megállt, és visszahajolt, majd megvárta míg visszaváltozik az arca.

-         Damon meg tudom csinálni. Be tudom kötözni a kezem, neked nem …. – kezdtem mondani

-         Nem! Jól vagyok! nyugi. – vágott bele a mondatomba és bekötötte a kezem.

Egy darabig némán ültünk egymás mellett, de Damon hirtelen megtörte a csendet:

-         Elena, miért mentél a parkba?

-         Sajnálom. Csak unatkoztam és el akartam menni várost nézni.

-         Megerőszakoltak volna. Sőt akár meg is ölhettek volna – mondta ingerülten

-         Tudom, sajnálom. – mondtam, mire legördült egy könnycsepp az arcomon. – Köszönöm! – mondtam hálásan Damonnak. Ha ő nincs ott, akkor nem tudom mi lenne velem. Damon rám nézett, úgy láttam már nem olyan ideges.

-         Nekem most el kell mennem. Mindjárt jövök. Ne menj sehová! – mondta és már sétált is kifelé.

-         Rendben.

Damon szemszög

Most akartam a legkevésbé magára hagyni Elenát, de muszáj volt. Még nem mentem el Bonnie ismerőséhez, a karkötő miatt. Az unokanővérének van egy ékszerboltja, itt Jacksonville-ben, és neki küldte el az ékszert. Hamar odaértem a bolthoz, még öt perc sem telt el, főleg az én sebességemben.

-         Helló! – köszöntem be a boltba

-         Üdv. Damon Salvatore? – kérdezte a nő.

-         Igen. A karkötőért jöttem.

-         Rendben. Tessék, ezt küldte Bonnie. – és odaadott egy kis dobozkát

-         Köszönöm!

-         Ja, és itt a levél is, amit neked küldött Bonnie.

-         Oh, rendben . Viszlát – köszöntem és már autóztam is vissza. Mikor megérkeztem kivettem a hátsó ülésről az estélyit is, mivel az előbb nem volt rá alkalmam. Vámpírosan belopakodtam a szobámba, kipakoltam és visszamentem Elenához.

-         Lassan készülődnünk kell – szóltam Elenának,mire ő ijedten kapta fel a fejét a tv-ről. Visszamentem a szobámba, hogy elolvassam Bonnie levelét.

„Szia Damon! Gondolom megkaptad a karkötőt. Fontos tudnod, hogy a karkötőbe van egy boszorkányvarázslat. Féltem Elenát a mostani veszélyek miatt, ezért a karkötőre raktam egy olyan varázslatot, aminek segítségével megérzem ha Elenának valami baja van. Az ékszerben van egy különleges kristály, amibe mindig belekerül Elena energiája. És ha veszélyben érzi magát, ezek az energiák is mások, és ezt megérzem én. A lényeg, hogy mindig viselje ezt a karkötőt. Nekem is van egy olyan, és ha én is hordom tudni, fogom mikor van veszélyben.

Bonnie „

Elena szemszög

Hirtelen megijesztett Damon. Eddig fel sem tűnt hogy itthon van. Öt óra volt, és elindultam a lépcsőn felfelé,közben pedig kiabáltam hogy gyorsan lezuhanyozok. Nagyon jól esett a forró víz, de lejött a kötés a kezemről. Gyorsan magamra csavartam a törülközőmet, és elindultam az ajtóhoz, hogy lemenjek a konyhába kötszerért. Mikor kinyitottam a szoba ajtaját, Damon állt előtte.

-         Hát te meg? – kérdeztem meglepődve

-         Csak felhoztam ezt, és ezt. – nyújtotta át előbb a kötszert, majd egy vállfás zacskót.

-         Köszönöm – néztem rá, majd vissza a zacskóra, amiben feltehetőleg egy ruha volt.

-         Remélem tetszik – mosolygott rám, majd bement a szobájába készülődni. Újra bekötöztem a kezem, és elkezdtem kicsomagolni a ruhát. Amit láttam teljesen letaglózott. Egy gyönyörű estélyi, és egy hozzá illő magas sarkú. Te jó isten! Minek kell nekem egy ilyen ruhát felvennem! Hová visz Damon!? Gyorsan felvettem a ruhát, közben tovább gyönyörködtem benne; kifésültem, majd lógóshoz hasonlóan hátratűztem a hajam, végül pedig felvettem a magas sarkút. Felvettem hozzá egy ezüst színű nyakláncot, a szokásos verbénás helyett, mert az nagyon nem illet volna a ruhához, és Jacksonville-ben nem hiszem hogy vannak vámpírok. Lesiettem a lépcsőn, ahol Damon már várt rám.

-         Gyönyörű vagy! – mondta kedvesen, én pedig megköszöntem.

-         Indulhatunk Gilbert kisasszony ? – kérdezte kedvesen, de mégis humorral a hangjában.

-         Természetesen, Mr. Salvatore! – szálltam be én is a játékba.

Damon udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, majd ő i beszállt, és beindította az autót.

-         Hová megyünk? – kérdeztem kíváncsiskodva

-         Majd meglátod! – mondta, és féloldalasan rám mosolygott.

Az út Damon tempójával 20 perces volt, majd megálltunk egy luxusbálhoz hasonló helyen. Az ajtóban jegyeket szedtek, gyönyörű kivilágítás volt, és szebbnél-szebb párok sétáltak be a kidíszített ajtón.

-         Damon én… - kezdtem a tiltakozást, de Damon mintha meg sem hallotta volna kiszállt a volán mögül, odasétált hozzám, és udvariasan ’kivezetett’ az autóból. Odasétáltunk a férfihoz, aki intézte a jegyeket. Damonon meglepődtem mert most nem igézett senkit, hanem tisztességesen elintézte a belépőket.

Mikor beértünk,még gyönyörűbb látvány fogadott minket. Még szebben kivilágított, és díszített hely, még több kiöltözött ember, és  pincérek akik tálcákon kínálták a vendégeknek a pezsgőt, és más finom ételeket. Leültünk egy halkabb részen, ahol Damon úgy tűnt, készül valamire.

-         Elena, boldog tizennyolcadik születésnapot! – mondta kedvesen, én pedig csak bámultam rá. Teljes mértékben kiment a fejemből hogy ma van a szülinapom.

-         Köszönöm, Damon, - mondtam neki mosolyogva , mire ő a zsebébe kezdett kotorászni, és elővett két kis ékszeres dobozt.

-         Először is kezdjük Bonnie ajándékával – mondta, majd átadta nekem a dobozt. Egy nagyon aranyos karkötő volt benne, és mellé egy kis cetli:

„ Ajándék a legjobb barátnőmnek. Fogadd sok szeretettel, és viseld mindig! :)

Boldog 18 szülinapot! – B „

Mikor elolvastam elmosolyodtam, majd ránéztem Damonra.

-         Itt pedig az én ajándékom – adta át a másik dobozkát, mire én ránéztem a ruhámra, mivel gondoltam Damon ajándéka a ruha.

-         Igen, igen. Azon kívül – mosolyodott el.

Ebben a kis dobozkában pedig egy lélegzetelállítóan gyönyörű fülbevaló volt.

-         Ez gyönyörű, de Damon nem fogadhatom el… - mondtam tiltakozóképp

-         Elena! Ez egy ajándék. Csak annyit kell mondanod hogy köszönöm, és meg van oldva! – szólt rá Damon

-         Köszönöm – adtam fel a tiltakozást, és elmosolyodtam .

-         Tudod ennek a fülbevalónak nagyon nagy eszmei értéke van a számomra. Még akkor vettem meg mikor ember voltam. – mondta egy kicsit elgondolkodva.

-         Katherine-nek?

A kérdésemre Damon csak rám nézett, és úgy láttam ezt a részét nem akarta elmondani, de egy perc után, lassan bólintott egyet.

- Damon, nyugodtan beszélhetsz róla! Nem zavar…

- Akkoriban még jó volt a kapcsolatom az apámmal, és Stefannal is. Pedig már akkor is szerette mindkettőnk Katherine-t. Mégis olyanok voltunk, mint a legjobb barátok. Szerettem ember lenni. Amíg nem volt Katherine, Stefan és én tökéletes, minta testvérek voltunk. – nagyon meglepődtem Damonon. Azt hiszem most hallom először úgy beszélni, hogy igazán őszinte. Az egész életében csak álca az amit csinál, mindvégig egy maszkba bújva éli az örökkévalóságot. Senki nem is sejti, hogy Damon milyen emberi.

- Neked mondok először ilyen dolgokat, Elena. – mondta, mintha olvasni tudna a gondolataimban – De mindegy, hagyjuk is ezt. – szólt hirtelen zavartan Damon. Gondolom mikor belegondolt a múltba, amikor a fülbevalót is vette, most az miatt törtek fel benne ilyen emlékek.

- Hiányzik Stefan – csúszott ki a számon, az, ami már olyan rég óta nyomja a lelkemet

- Tudom. Hidd el, nekem is furcsa ez, ami most van. – mondta csendesen, és nekem legördült egy könnycsepp az arcomon.

- Jöjjenek, táncoljanak egyet! Már mindenki táncol, magukat kivéve. – szólt egy ismeretlen hang, mire gyorsan felkaptam a fejem. Egy pincér volt az.

- Akarsz táncolni? – kérdezte tőlem Damon, mire én bólintottam egyet.

Kisétáltunk a sok ember közé, majd elkezdődött egy lassú zene. Damon megfogta a derekam, én pedig a nyakánál karoltam át. Nem bírtam már tovább, és a könnycseppek egyre gyorsabban gördültek végig az arcomon, végül mint a záporeső, kezdtek hullani. Bármennyire sem erre az alkalomra illett , képtelen voltam abbahagyni. Hiányzott Stefan, de jól esett hogy Damon és Bonnie gondoltak rám, hogy Damon elhozott egy rettenetesen drága helyre, hogy megünnepeljük a szülinapomat, annak ellenére hogy tudja, én örültem volna akkor is, ha nem visz el sehová. Damon elengedte a derekamat, ránézett az arcomra, ami már csurom víz volt a könnycseppektől. A kezével végigsimított az arcomon, mintha a könnyet akarná letörölni, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Elena! Holnap beszélünk Bonnie-val, hogy mire jutott Rachel-el. Együtt kitervelünk valamit, és amint lesz lehetőségünk visszautazni Mystic Falls-ba úgy, hogy Klaust sikerüljön elkerülnünk, az lesz az első, hogy kiszabadítjuk Stefant! Ebben biztos lehetsz” – mondta határozottan, majd nyomott egy lágy puszit a homlokomra. Újra átkarolta a derekamat, én pedig a vállára dőlve tovább pityeregtem. Boldog voltam, hogy Damon reakciója ez volt a Stefan ügyre, örültem hogy ma nekem mondta el először a valódi érzéseit, nem bántam hogy vele jöttem el Jacksonville-be, de közben a lelkem egy része szörnyen szorított, hogy mi lehet Stefannal. Erősen lehunytam a szemem. „Nyugodj meg Stefan! Elmegyünk érted, és kihozunk onnan” gondoltam, mintha így el tudnám juttatni Stefannak ezt az üzenetet, pedig csak magamat nyugtatgattam. Damon ma megmentette az életemet, és ezt bármikor képes lenne újra megtenni. Ha engem megtud, téged is meg fog tudni, Stefan!

6.fejezet - Lebuktam!?

Elkészült a 6.fejezet,”Lebuktam!?” címmel. Gondolom fura ez a cím, de ha elolvassátok a fejezetet szerintem megértitek miért ez lett a címe. Próbáltam minél jobban összeszedni Damon stílusát, ezt nem tudom mennyire sikerült/vagy mennyire lett eltúlzott; remélem majd Ti megírjátok : ). Tehát jó olvasgatást, és aki elolvasta kérem kommenteljen :P

6.fejezet - Lebuktam !?

Elena szemszög

Miután hazaértem olyan gyorsasággal pakoltam be, hogy még saját magamon is meglepődtem. Máskor ha válogatom a cuccaimat általában nekiállok képeket nézegetni stb, de most rekord gyorsasággal végeztem. Ahogy közeledett a déli időpont, egyre jobban elkezdtem félni. Hiszen mi van ha rájön hogy nem is Katherine vagyok? Azt nem tudtam elképzelni, hogy a vámpírmásom mit tenne miközben elutazik valahová az állítólagos választottjával... A legjobban ettől féltem. Talán az lesz a legjobb ha magamtól meg sem szólalok, csak akkor ha Damon kérdez valamit. De akkor is lehetőleg flegmán kell hogy válaszoljak.. De valahogy ki kell derítenem hogy Damon mit hisz rólam, mint Elenáról. Talán ha még nem gyűlöl akkor mindent elmondhatok neki, őszintén. 

Ránéztem az órára, már csak 15 perc volt délig, szóval el kellet indulnom. Közben beköszöntem Jeremy-nek, aztán kiléptem az ajtón. Miközben a Salvatore-ház felé ballagtam, csakis ezen a színjátékon járt az agyam. Bár megkönnyítené Damon a helyzetemet… Ja és, amíg nem tudja hogy Elena vagyok, kitudja hányszor fog megcsókolni.. Tényleg minél előbb meg kell tudnia az igazat..

Elértem a házhoz, és most is kopogás nélkül rontottam be.

-         Hello Damon! Elkészültél?

-         Persze. Menjünk. – mondta nagy határozottsággal a hangjában

Nagy szerencsémre a cuccom egyáltalán nem volt nehéz, úgyhogy én is könnyen cipeltem az autóig. Mert azért elég fura lett volna, ha egy erős vámpír nem képes szenvedés nélkül  egy-egy nehezebb bőröndöt megemelni.. De legalább ezt megúsztam.

Indulásunk után, órákig meg sem szólaltunk. Damon gondolom a vezetésre koncentrált (már amennyire a vezetéshez egy vámpírnak koncentrálnia kell), én pedig arra, hogyan tudnám feltűnés nélkül megkérdezni, hogy mit gondol Elenáról.

-         Már csak néhány kilométer van vissza – törte meg a csendet hirtelen Damon

Mikor ránéztem az órára, nem bírtam ki mosolygás nélkül. A neten azt olvastam hogy az út kb. 5 és fél óra, de mi 2 órája utazunk, és mindjárt odaérünk. De  gyorsan vissza kellett térnem az előző gondolatomra, mivel hamarosan odaérünk, én pedig még egy kukkot sem mondtam. Hogyan kérdezhetném meg, miközben Katherine-t játszom? Végül egy elég hülye mondatot sikerült kicsikarnom magamból.

-         A hasonmáson még Mystic Falls-ban van ? – próbáltam Katherine-s stílusban kérdezni

Damon erre a kérdésre annyira elmosolyodott, hogy megijedtem. Most ebben mi az ennyire vicces !?

-         Már nincs. – felelte egyszerűen

Igazából összesen ennyi volt a párbeszédünk.

-         Megérkeztünk.

-         Pont itt egy szálloda. Kérjünk szobát. – mondtam, és most esett le, hogy valószínűleg egy szobánk lesz, mivel Damon és Katherine viszonya azért nem olyan mint Damon és Elenáé…

-         Üdvözlöm, miben segíthetek, hölgyem? – kérdezte tőlem.

-         Üdv, egy szobát szeretnénk kérni.

-         Sajnálom, de már nem tudunk kiadni egy szobát sem.

-         Rendben, azért köszönöm. Viszlát.

-         Viszlát – nézett a recepciós erőltettet mosollyal.

-         Oké, akkor menjünk egy nyaraló házba. – mondta Damon. – Az előbb már úgyis kinéztem egyet.

Ránéztem meglepődve, de ezt a grimaszt próbáltam gyorsan elrejteni, mivel nem hiszem hogy Katherine válasza is ez lenne. Inkább csak követtem a házhoz, amit „kinézett magának”.  Ez a dolog tényleg nagyon Damonos volt. Persze hogy csak neki jutna eszébe, hogy ingyenes kölcsön veszi valakinek a nyaralóját.

Odaértünk a házhoz, (ami tényleg nagyon szép és rendezett volt. Gondolom Damon is ezért választotta), és erősen bekopogott.

-         Hahó! Hölgyem legyen szíves nyissa ki! – kiáltotta Damon

Szóval épp nyaralnak itt. Fantasztikus. Bár gondolom ha vámpír lennék már az utca túloldaláról is hallanám hogy melyik házban beszélnek, és melyikben nem.

-         Katherine, igézd meg a nőt, aki jön ajtót nyitni. – mondta egyszerűen.

Hirtelen kővé dermedtem. Erre meg végképp nem számítottam. Hogyan igézzek meg bárkit, ha egy ember vagyok,nem pedig vámpír. Na ezzel teljesen lebuktam.

-         De miért én? – nyögtem ki , bár tudtam hogy felesleges.

-         Mert mért ne? Vámpír vagy, megteheted. – mondta nyersen

-         Damon … én… - egyszerűen nem tudtam mit mondani.

Egy idős néni nyitott ajtót, én pedig csak ijedten bámultam Damonra. Mikor a néni megkérdezte hogy miben segíthet, Damon egy bólintással, és óriási mosollyal levette rólam a tekintetét, és ránézett a nénire. Nem is szólt hozzá semmit, csak egyből megigézte.

-         Mi van Adela ? – kérdezte egy idős bácsi, gondolom a férje lehetett. Mikor ideért az ajtóba, Damon a tekintetével őt is kiköltöztette. Mindketten elindultak a szobájukba, és ekkor Damon is megszólalt. Először azt gondoltam hogy megállapítja, hogy nem is  Katherine vagyok, de mégsem.:

-          Oké, pakolnak, mindjárt mehetünk . – nézett rám Damon, de én nem tudtam megszólalni. Teljesen értetlenül álltam ehhez az egészhez. Damon tudja hogy Elena vagyok, de nem is érdekli. Igazából úgy tűnik meg sem lepődött rajta.

A házaspár máris megjelent az ajtóban a holmikkal, és már készek voltak az indulásra, amikor Damon megszólította a nénit.

- Hé, hölgyem legyen szíves behívni. – mondta Damon mindenféle tisztelet nélkül. Végül is ez megmagyarázható azzal, hogy Damon idősebb mint ez a néni, de azért beszélhetett volna szebben is vele.

- Jöjjön csak be – mondta nagy természetességgel a néni, mintha minden a legnagyobb rendben volna.

- Köszönöm – válaszolta Damon, és megvárta míg kimegy a néni is. Behívott engem, majd a teraszon álló házaspárt észre sem véve, az orruk előtt csapta be az ajtót. Egy újabb Damonos dolog.

- Szia Elena! – köszöntött hirtelen, mintha eddig nem is találkoztunk volna.

- Meg sem lepődsz rajta ? – kérdeztem csodálkozva, és ekkor Damont elkapta a röhögés

- Szerinted eddig nem tűnt fel ? – kérdezte még mindig röhögve

- De akkor miért utaztál el velem!? – ordítottam rá. Nagyon mérges lettem.

Erre Damon csak egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.

-         Szóval ez is csak egy újabb játék? Damon, én nem ok nélkül akartam hogy el gyere Mystic Fallsból.

-         Tudom! – válaszolta erre halkan, de határozottan

-         Tudod? És miért ? – kérdeztem vissza

-         Tudom hogy te és Bonnie rájöttetek hogy Klaus miatt hülyültem meg bla…bla…bla..

-         És honnan tudtad meg ? – kérdeztem,mert nem tudtam elhinni hogy mindezzel tisztában van, és még csak nem is érdekli.

-         Tőled! Klaus engem használt fel hogy megtudja a terveidet. Viszont azzal nem számolt hogy idő közben rájöttél a tervére. Megigéztelek és te elmondtad hogy mit tudsz. Ekkor én is rájöttem hogy Klaus mit akar velem, és sikerült elkerülnöm a többi szeánszot ahol meghülyítettek volna.. Utána eljöttél és eljátszottad hogy te vagy Katherine én pedig azt játszottam el hogy nem tudok semmiről.. – magyarázta nekem, mint egy hülyegyereknek.

-         Oké. Akkor ne nagyon pakolj ki. Megyünk vissza – jelentettem ki határozottan.

-         Elena, ne már! Egy az, hogy Klaus akkor meg fog minket keresni, kettő: mi lenne ha nyugton maradnál, és nagy nehezen kibírnál velem pár napot?! Most komolyan, belehalnál? – mondta flegmán, amitől kedvem lett volna valami nehezet hozzávágni.

-         Csakis Klaus miatt! – emeltem ki minden egyes szót, de a végén elmosolyodtam.

-         A színészkedést gyakorold még..- jegyezte meg halkan, erre a mellettem levő vázát hozzávágtam, bár mindhiába. Egy vámpírnak túl gyorsak a reflexei, és simán elkapta.

-         Meg a dobást is! – súgta oda majd átment a nappaliba.

-         Grhhh. Hogy lehet valaki ennyire idegesítő! - mondtam halkan.

-         Hallottam!! – ordított ki a nappaliból

-    Nincs valami dolgod ? – kiabáltam vissza gúnyolódva

-         Nincs! – válaszolta vissza természetesen.

Mivel nem volt energiám végignézni a lakásban, bementem a legközelebbi ajtón ( bár még véletlenül se azon, amin Damon ment be.) Erre mikor belépek, megláttam Damont, csak éppen a szoba másik végében üldögélt.

-         De jó hogy ennyi ajtó van ugyanahhoz a szobához – mondtam mérgesen, és ledőltem a mellettem levő kanapéra, majd Damon röhögése után mély álomba zuhantam.

Tehát ennyi a 6.fejezet. Kérem szépen, hogy aki elolvasta, az írja meg a véleményét. És ne felejtsétek, ma lesz a Vámpírnaplók második évadjának az első része az RTL Klubon (22:15 –kor) : D

3.fejezet - Sheila és Rachel [+]

Sziasztok! Elkészültem a 3.fejezettel, amelyben a múltba tekintünk vissza. ! Ezt a fejezetet amolyan Plusznak tervezem, mert ebben a részben egy kicsit abbamarad a múltkori történet, és az újabb szereplő: Rachel életét ismerhetjük meg. Fontosnak tartom az ő életének bemutatását, mert a későbbiekben is előjön ez a szereplő, és szerintem sokkal jobb úgy olvasni a vele kapcsolatos történteket, ha tudjuk kiről van szó.

Elena szemszög

-         Ki az a Rachel? – kérdeztem meglepődve.

-         Ez egy elég hosszú, és bonyolult történet – mondta Bonnie unottan. Láttam rajta hogy nincs kedve sztorizgatni, de akkor is kíváncsi voltam, és tovább kérdezősködtem: elvégre is, kiderült, hogy Klaus újra meg akar ölni, és ehhez a szeretteimet használja fel. Akkor csak van jogom tudni arról, hogy pontosan ki az, aki remélhetőleg segíteni fog nekünk!

-         Bonnie, kérlek meséld el…

-         Rendben Elena. – mondta egy kis gúnnyal, de mégis vidáman.

-         Ugye még emlékszel a nagymamámra, Sheila-ra?

-         Igen, persze. – válaszoltam meglepetten,mert furcsa volt Bonnie-tól hallani  hogy a nagymamáját Sheila-ként említi.

-         Szóval még amikor fiatal volt, olyan 18-20 éves körüli lehetett, ő akkor kezdte kitanulmányozni a boszorkányok életét. Akkor jött rá a sok dologra, amiben a többi embertől különbözik; és hogy milyen sok dolgot megtehet. Eleinte nem tudta kezelni ezt a helyzetet, nehezen viselte a sok nehézséget ami ezzel jár, és mondhatni majdnem „elkallódott”. Ekkor ismerkedett meg egy vele egykorú lánnyal:Rachell-el, és hamar jó barátnők lettek. Sheila mivel nem bírt egyedül megküzdeni a boszorkány élettel, muszáj volt valakinek elmondania a titkait. Mikor Rachel megtudta hogy a legjobb barátnője sem átlagos, hirtelen kerülni kezdte a nagymamámat. De ő ekkor nem hagyta elmenni Rachelt, és attól is félt, hogy netán elmondja valakinek a boszorkány dolgot. Mikor Sheila végre rátalált Rachel-re, kibékültek, és elmondta hogy miért kezdte kerülni a nagymamámat. Kiderült, hogy Rachel egy vámpír, méghozzá ő is egy, az Elsők közül. És mikor rájött, hogy Sheila pedig egy boszorkány, nem tudott mást tenni, mint hogy menekül, ugyanis a vámpírok és boszorkányok ősidők óta ellenségeik egymásnak.

Végig figyelmesen, kíváncsisággal hallgattam Bonnie-t, de ez egyszerűen letaglózott.  Bonnie nagymamájának egy Elsők közül való vámpír volt a legjobb barátnője!? Igaz, azon is nagyot csodálkoztam, hogy a nagymamája nem tudott mit kezdeni a képességével. Ahogy én ismertem annyira bölcs volt és nyugodt. De biztosan ezt az idők folyamán tanulta meg. Sajnáltam a nagymamáját, valóban nem lehetett könnyű 20 évesen, egyedül feldolgozni a tényt, hogy nem olyan mint a többiek. Bonnie ebből a szempontból rendkívül szerencsés volt. Ő a legnehezebb időszakban számíthatott a nagymamájára, minden fontosat megtanulhatott tőle. 

Gondolatmenetemet Bonnie törte meg. Illetve, csak folytatta az előbb elkezdett történetet:

-         Mikor mindketten tisztázták egymással, hogy Sheila egy boszorkány, Rachel pedig egy ősi vámpír, nem szakadt meg a kapcsolatuk. Továbbra is barátok maradtak, és napokon keresztül meséltek magukról. Megegyeztek hogy összefognak, de titokban tartják a barátságukat. Ugyanis ha Rachel családja, az Elsők megtudják hogy a lány kivel barátkozik, azonnal megölték volna Sheila-t. Főleg hogy akkoriban a nagymamám még egy erőtlen, gyenge boszorkány volt.

-         De Rachel nem is a többi Elsővel volt? – kérdeztem Bonnie-tól

-         Nem. Rachel más volt mint a többi vámpír. Főleg az Elsőktől különbözött. Ők ugyanis élvezték a gyilkolást, a fájdalmat, a lelki gyötrelmeket. Még amikor nem is volt szükségük az emberi vérre, akkor is megölték azt, akivel épp találkoztak. Rachel egy darabig nehézkesen elviselte ezt, de mindig is gyűlölte őket. Egy napon, mikor lehetősége nyílt rá, azonnal ’megszökött’ a többiektől, és folyton csak menekült. Egy darabig csak városról-városra bujdosott, aztán Európába utazott. Itt találkozott Sheila-val is, ugyanis ő is csak kóborolt, amerre tudott. Ezért mondtam korábban hogy szinte elkallódott. Tehát Sheila és Rachel itt ismerkedtek meg, és segítettek egymásnak. Sheila-nak idő közben vissza kellett jönnie, de továbbra is tartották a kapcsolatot.

-         De amikor Elijah-val szövetséget kötöttünk, ő azt mondta Klaus megölte a teljes családjukat. – jutott hirtelen eszembe – Bár Klaus a rituálé éjjelén azt mondta, nem ölte meg őket..

-         Igen, igen. Eddig mindannyian úgy tudtuk hogy Klaus megölte a teljes családját. Illetve lehet mégsem ölte meg. Nem tudhatjuk hogy Elijah-nak csak azért hazudott-e hogy megmeneküljön…

-         Értem, de akkor mi van Rachel-el? Hiszen ő is a család tagja..

-         Igen, de ő nem számít bele ebbe. Úgy értem Rachel-t keresték még egy darabig, de aztán feladták, mondván „úgyis csak nehezítette a dolgukat”. Őt békén hagyták.  Őt nem ölte meg Klaus. Rachel azóta is Európában él.
És sokat tudna segíteni nekünk, mert mialatt az Elsőkkel volt, megismerte Klaust,a gondolkodását,  és mivel utálja is, valószínűleg segítene nekünk..- fejezte be a mondandóját Bonnie.

-         Bonnie, köszönöm hogy elmondtad a nagymamád történetét – mosolyogtam rá hálásan.

-         Nincs mit , Elena. – mosolygott vissza – Akkor már csak ki kell derítenünk hogy pontosan hol lakik.

-         És természetesen felvenni vele a kapcsolatot. – tettem hozzá erőltetett gúnnyal.

-         Igen, azt is. – nézett fel Bonnie, majd mindketten elnevettük magunkat.

-         Bonnie még egyszer köszönök mindent. – mondtam visszatérve a komolyabb témára. – Akkor azt hiszem hazamegyek. Jut eszembe, nem tudod hol van Jeremy ? Mikor hazanéztem nem találtam sehol.

-         Öhm. Reggel mikor felhívtam, azt mondta ma egész nap dolga van. Beszélt valamit a könyvtárról, meg Tylerről .. Nem egészen értettem, de ráhagytam mert úgy tűnt nagyon sietett .

-         Ja, rendben. Akkor estére remélem hazajön. Azért még megpróbálom felhívni.

-         Renben. Szia Elena!

-         Szia Bonnie! Akkor holnap megkeressük Rachel elérhetőségeit?- kérdeztem kíváncsiskodva.

Persze! – bólintott Bonnie majd becsukta az ajtót.

Na, ennyi lenne a 3.fejezet. Remélem nem baj hogy tettem egy kis kitérőt a múltkori fejezet végétől, de valamikor el kellett mesélnem Rachel életét :D
A véleményeket, kritikákat továbbra is várom ;) :P
Valamint íme egy szuper oldal, ahol szintén egy Vámpírnaplók fanficet olvashattok:

2. Klaus tervei

2. fejezet - Klaus tervei

Sziasztok! Meghoztam a 2.fejezetet ami szerintem elég furára sikeredett, viszont olyan dolgok derülnek ki belőle, ami alapként szolgál majd a későbbiekre. Ezekben az első fejezetekben nincs szinte semmi Delena szál, de ígérem, ez majd változni fog, de egyenlőre fel kell építeni az alapszálat. Eddig úgy halad a sztori, mint ha a 3.évadot írnám meg – az én sajátos formámban – hisz van benne, és lesz is benne egy fontos szál Klausról, és úgy az összes Elsőről, Elena érzelmeiről, valamint jönnek majd a képbe újabb (általam kitalált) szereplők, akik remélem nem fognak zavarni. Jó olvasgatást J 

-         Damon … én Elena vagyok. Katherine elment miután odaadta az ellenszert. Akkor az imént miért hívtál Katherine-nek?

Damon-től hiába vártam a választ, most már ő is zavarodott arckifejezéssel nézett rám. Hirtelen eszembe jutott Bonnie, hátha talán van valami ötlete, úgyhogy gyorsan felhívtam:

-         Szia Bonnie! Ráérsz? Fontos lenne!

-         Hello Elena! Persze ráérek. Jó lesz fél óra múlva a Grillben?

-         Igen, jó. Köszi, akkor ott találkozunk !

A telefonálás után el is indultam a Grill felé, kicsit lassabban a megszokottnál, mivel nem akartam túl hamar odaérni. Így legalább átgondolhatom a történteket.

 Mikor odaértem, Bonnie boldogan köszöntött:

-         Szia Elena!

-         Szia Bonnie! – gyorsan leültem mellé, és azonnal rátértem a lényegre. – Szóval, azért hívtalak mert nem értem mi van Damonnal. – Amikor ezt a nevet meghallotta, egy pillanatra teljesen eltűnt a kíváncsiság az arcáról, de hamar visszaerőltette azt, amikor észrevette hogy valóban fontos dologról van szó.

-         Szóval… ma mikor találkoztam vele Katherine-nek hívott. Csak köszöntem neki, erre ő : üdv Katherine. Nem értettem ezt az egészet, és mikor rákérdeztem már ő is belebonyolódott, és nem válaszolt, szóval jöttem hozzád..

-         Öhm.. okéé.. Sajnálom de így egyből nem tudom a választ.
Hé, várj csak, nem lehet hogy ez a gyógyír hatása?

-         Bonnie, én nem tudom.. Szinte semmit nem tudok Klausról, és a családjáról..

-         Ha hazaérek körülnézek a nagymamám holmijai között, hátha találok valamit Klaus vérével kapcsolatban.

-         Rendben, köszönöm Bonnie!  - mondtam neki őszintén, hálás szemekkel, és tényleg szerencsésnek érezhetem magam, mert van egy olyan barátnőm, aki mindig, mindent megtesz értem. Még akkor is, ha olyanról van szó, akit ki nem állhat..

Elköszöntünk egymástól, és gondoltam átugrom Caroline-hoz. Már szerettem volna beszélgetni vele; mostanában annyira ritkán látjuk egymást.

Mikor elérkeztem Caroline ajtaja elé, és már készültem kopogni az ajtón, megcsörrent a telefonom. Bonnie volt az.

-         Szia Elena, találtam valamit, ami nagyon érdekes lehet ebben a Klaus témában. Át tudnál jönni?

-         Szia, igen. Már indulok is.

Oké, tehát a Caroline-nal való kiadós beszélgetés nem jött össze, de talán Bonnie talált valami lényegeset.

-         Szia Bonnie!

-         Szia Elena! Gyere be. Képzeld már a legelső könyvben, ami a kezembe akadt, találtam valamit. Nézd, itt azt írják az Elsőkről, illetve a hibridekről, hogy az az életmentő vér, akár halálos is lehet, ha éppen úgy akarják. Jelen estben Klaus azt is megteheti ho…

-         Hé Bonnie! Ebben a könyvben benne van , hogy Klaus vére életeket menthet ?

-         Igen, mért..?

-         Bonnie! – kiabáltam rá. – Erre korábban nem tudtál volna rájönni? Damon napokon keresztül haldoklott egy vérfarkas harapás miatt, és azt gondoltuk nincs ellenszer. Erre neked itt van ez a könyv, amibe benne van minden válasz! És minden utánajárás nélkül hagytad volna Damont meghalni ?

-         Sajnálom Elena. Hidd el, nem jutott eszembe keresgélni. És egyébként is.. Klauson múlt volna minden. Akkor sem tehettünk volna mást. De végül is most él és virul, szóval mi lenne ha az aktuális témára térnénk vissza ?!

Ettől a néhány egyszerű mondattól hirtelen nagyon dühös lettem Bonnie-ra. Kiderült hogy előbb is kideríthettük volna a gyógymódot, de abban igaza van hogy Klaus a kulcsa mindennek. De akkor is, ez feldühít! Mégis, próbáltam arra koncentrálni amit Bonnie folytatott tovább..

-         Tehát ha Damonban benne van Klaus vére, sokkal irányíthatóbbá válik, mint egyébként. Szerintem Klaus szándékosan zavarja meg az elméjét, mert valamit el akar érni ezzel..

Ezután néhány percig csendben voltunk. Bonnie a könyvét lapozgatta tovább, én pedig a semmibe bámulva próbáltam kigondolni, mi a célja Klausnak. Vajon mért akarja Damont félrevezetni, és megzavarni az elméjét ?! Már kezdtem kiformálni egy egész jó tippet, amikor Bonnie hirtelen felkiabált:

-         Elena, azt hiszem rájöttem! Itt azt írják, hogy ha valaki egyszer félig vámpír, félig vérfarkas lesz, azaz hibrid nem tart örökké, hacsak véglegesen meg nem ölik a hasonmást!

Hirtelen megértettem Klaus tervét. Igazából nem is magamat féltettem, hanem leginkább Damont. És mindenkit, akit esetleg belekever ebbe.

-         Szóval Klausnak  meg kell ölnie engem, hogy örökké hibrid lehessen. És ehhez akarja felhasználni Damont ?

-         Szerintem igen! Gondolj bele, végül is ésszerű terv. Damon elméjét fokozatosan annyira összezavarja, hogy ellened forduljon, és csaliba csaljon.

-         De akkor mért kell neki Stefan is?

-         Fogalmam sincs. Talán ő is a terv része. Ezt még ki kell derítenünk. De most arra kell koncentrálnunk hogy lelassítsuk Klaus terveit. Nem hagyhatjuk hogy Damonnal ezt tegye.

-         De hogyan állíthatnánk meg?

-         Nem tudom, de azt hiszem van aki sokat tudna nekünk segíteni: Rachel

Ennyi a 2. fejezet, és most is örülnék a kommenteknek, kritikáknak .. És várom az ötleteket is, mert lehet hogy azt is fel tudom majd használni a későbbiekben..:) 

1.fejezet - Bevezetés

Először is, fontos tudnivaló hogy a teljes Fanfiction a 2.évad végétől folytatódik. Tehát olyan, mintha a 3.évadot írnám meg :D Mivel még nagyon kezdő vagyok a fanfic írásokban, örülnék a véleményeknek, és jó lenne ha elmondanátok a hibáimat, hogy javíthassak rajtuk :) Köszi

Elena szemszög:

Lehet hogy furcsa, de most hihetetlenül örültem Katherine-nek. Hirtelen akkora súly esett le a lelkemről, amit képtelenség szavakkal kifejezni. Ránéztem Damonra, aki még most is csupa víz volt, és épp egy izzadságcsepp pergett le az arcán! Közben tudatosult bennem, hogy most sem szabadult fel a lelkem, és hogy miért van még bennem ez a nyomasztó érzés: Stefan! Katherine azt mondta, hogy Stefan, a bátyja életéért fizet! Gyorsan írtam neki egy sms-t „Damon jól van! Te hol vagy?” abban reménykedve, hogy minél hamarabb megkapom rá a választ. Miután elküldtem az üzenetet, azon kezdtem gondolkozni, most hogyan tovább: hogy találjak rá Stefanra; amikor Damon a hátam mögül hirtelen megszólított:

-         Elena!

Hátrafordultam, és láttam hogy még mindig az ágyon fekszik, és csillog az arca, de ez már nem az izzadság miatt volt!

-         Tessék? Damon, mi a baj?

Odamentem hozzá, leültem az ágyra és átöleltem. Nem kérdeztem tőle mást, mert tudtam miért könnyezik. Valahogy, megtudtam érteni. Néhány perccel ezelőtt még azt hitte, hogy meghal, most pedig mégis itt van. A könnyek egyrészt az öröm könnyei voltak, másrészt szörnyű lelki állapotban volt, és hihetetlen sok fájdalmon ment keresztül! Miközben átöleltem, lassan lefektettem az ágyra, kerestem egy takarót, aztán én is mellé feküdtem. Damon hamar elaludt, aminek örültem, mert ki kell pihennie magát. Engem azonban nem hagytak pihenni, a gondolataim. Újra, és újra lejátszottam magamban Katherine szavait! „Átadta magát Klausnak! Mindent feláldozott hogy megmentse a bátyját, téged is beleértve.” Folyamatosan ezen járt az agyam, egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni. Katherine vajon mit értett azon, hogy átadta magát Klausnak! Klaus mit akar kezdeni vele?! Próbáltam megfejteni, amikor végre sikerült egy kicsit másra gondolnom, és Damon egyenletes szuszogását hallgatva végre sikerült elaludnom. Reggel egy varjú károgására ébredtem fel, és észrevettem hogy Damon eltűnt mellőlem. Gondolom a gyógyír mára megtette hatását, és újra jól érzi magát. Szép lassan felkeltem az ágyról, odamentem az ablakhoz, és a kora reggeli napsugarakkal melengettem egy kicsit az arcomat. Összepakoltam, aztán elmentem a fürdőszobába összekészülődni. Amire kijöttem Damon már a nappaliban volt, és a szekrényen levő képsorokat nézegette. Mikor vizes hajjal hirtelen betrappoltam a szobába, Damon felkapta a fejét, vidáman mosolyogva rám nézett:

- Üdv Katherine!

Mi? Jól hallottam: Katherine!? De hisz én Elena vagyok!!! Vagy rosszul hallottam !? Hirtelen zavartságomban nem jött ki a számon egyetlen szó sem, Damon pedig továbbra is boldogan nézett rám, én pedig csak a zavarodott tekintetemmel figyeltem őt!